Novell
A CNW 1996-ban vette fel palettájára a Novell termékeit és azóta minősített partnerként jelentős tapasztalatot szerzett az alaptermékek telepítésében, optimalizálásában, a telepítet rendszerek üzemeltetés-támogatásában. A Novell cég egyike a „hálózatosdi” (networking) úttörőinek, az indulás után megjelent termékei a folyamatos fejlődés következtében mindmáig jelen vannak a piacon, esetenként megújított termékcsalád tagjaként. A hazai piac - általunk leggyakrabban - telepített Novell termékei az alábbiak:
eDirectory, OES
Az eDirectory (régebbi nevén NDS avagy Novell Directory Services) nem más, mint a Novell univerzális címtára. A címtár egy olyan, intenzív olvasási műveletekre optimalizált adatbázis, ami az erőforrásokat, azok konfigurációját és egymással való kapcsolatukat írja le, ezek tartalmát megbízhatóan tárolja és elérhetővé teszi a ráépülő alkalmazások számára. Tipikus címtártartalom a felhasználók listája – jelszavukkal együtt – és jogosultságai. Az eDirectory nem csak a NetWare szerverek (NetWare, Open Enterprise Server), hanem (nyitott, gyártófüggetlen platform lévén) számos más gyártó szerverei által nyújtott erőforrásokat is integrálhatja. Az egyéb címtárakkal való összekötésre a Novell Identity Manager termékét javasoljuk, amely bevezetéséhez szakmai támogatást tudunk nyújtani. Természetesen egyedi eDirectory alapú címtár integrációkra is vállalkozunk - pl. a Cisco VPN bejelentkezés, IP cím kiosztás, amely az eDirectory-ba történő authentikációval történik.
Az alap infrastruktúra következő építőeleme a Novell első terméke, a NetWare fájlkiszolgáló, amelynek funkcionális megvalósítása immár Linux kernel alapon, a Linux egyéb szolgáltatásainak megtartása mellett történik. A NetWare támogatásának közelgő megszűnése miatt javasoljuk az áttérés a Linux alapú Open Enterprise Server-re. Természetesen ebben a környezetben is lehetőség van a nagyobb hibatűrést illetve terhelés megosztást biztosító cluster (más néven fürt) szolgáltatás használatára. A felhasználó igényeitől függően rendszermegvalósítást iSCSI és SAN környezetben is biztonságosan végzünk.
ZAM (ZENworks Asset Management), hardver és szoftver vagyonleltár
BSA által elfogadott módon térképezi fel a Windowst vagy akár Linuxot futtató szerverek és munkaállomások hardver és szoftver vagyonleltárát. A vagyonleltár-adatbázisból egyszerű lekérdezések megfogalmazásával és futtatásával olyan létfontosságú kérdéseinkre kaphatunk választ, mint:
- hány számítógépünk van, és azok milyen operációs rendszer fut?
- hány számítógépnek van 1 GB-nál levesebb memóriája?
- mely számítógépeken van telepítve a Firefox 3.6 böngészőprogram? stb.
A ZAM ezen kívül lehetőséget biztosít annak nyilvántartására, hogy az egyes számítógépeken mikor, milyen alkalmazásokat, meddig futtattak, valamint szoftverlicenc-vásárlásaink tényének és adatainak befogadására is. Ha mindkét lehetőséggel élünk, olyan, izgalmas kérdésekre is választ kaphatunk, mint
- egy-egy licencköteles alkalmazásaink vonatkozásában hány licenc van használatban, és mennyi szabad licenc áll még rendelkezésünkre?
- licencszám-túllépés esetén melyek azok a számítógépek, amelyeken az alkalmazást nem (vagy alig) használják?
A Windows munkaállomások, szerverek, (Linux ,egyéb...) menedzselésére szolgáló ZENWorks Configuration Management tervezésében, implementálásában is számos referenciával rendelkezünk.
A termékcsalád ZAM (ZENworks Asset Management) komponensének gyors és hatékony bevezetését, a hasznosságot biztosító mindennapos lekérdezések paraméterezéséhez oktatást, on-job traininget szakembereink végzik.
GroupWise
A GroupWise a Novell hagyományos csoportmunka (levelezés, csoportos naptárkezelés, dokumentum megosztás) szoftvere, amely három szerverplatformon (NetWare, Linux, Windows) futtatható, kis erőforrásigénnyel. Rendelkezik a manapság elvárt szolgáltatásokkal, van kliens szoftvere Windowsra, Linuxra, Macintoshra, és használható böngészőből is. A GroupWise a következő szolgáltatásokat nyújtja:
- levelezés,
- központi címjegyzék,
- személyes és megosztható naptárak (találkozók, feljegyzések, tennivalók),
- mappák és címjegyzékek,
- dokumentum kezelés verziókövetéssel és kiváló keresési lehetőséggel,
- a mobiltelefont használók okostelefonjaikon keresztül is levelezhetnek, és naptárbejegyzéseiket is automatikusan megkapják a telefonra.